THE MINIMAL JUNGLE

Egy hónap hála

alkalmazás információ + egy kihívás

2017. október 12. - The Minimal Jungle

Be grateful every day.

Minden nap van valami, amiért hálás lehetek. Azért, hogy felébredtem, hogy felvehettem a kedvenc kardigánom, hogy nyugalomban megihattam egy kávét. Néha azonban azt érzem, hogy a hétköznapok során elszaladnak mellettem a pillanatok, nem mindig értékelem őket eléggé. Suhannak a napok, a hetek, és mintha nem történne semmi.
Pár hete azonban felfedeztem egy alkalmazást, (miközben a körmösömnél lapozgattam egy női magazint, szóval ha nem megyek aznap körmöket csináltatni, ez kimaradt volna az életemből!) amelyben 3 olyan dolgot kell listázni a napból, amelyekért hálás vagyok. Pár napig meditáltam a dolgon, majd végül egy hónappal ezelőtt, szeptember 10-én elkezdtem használni az applikációt, és a lelkesedésem azóta is töretlen. persze volt, hogy elmaradt, mert kiment a fejemből, de másnap pótoltam is, mint a jóóógyerek!

Koncepció

Röviden mesélnék egy kicsit az alkalmazásról, a becses neve Gratitude Garden, aranyos kis ikonja van, Android felhasználók illetve iOs rendszert használók számára egyaránt elérhető. Tulajdonképpen arról szól, hogy a nap végén 3 dolgot kell felsorolni, ami aznap boldoggá tett minket, ezért pontokat kapunk - akkor nem, ha az adott napon elmaradt a lista, és visszamenőleg vezetjük fel - és szépen "belakhatjuk" a kis kertünket. Bizony, nem véletlen az alkalmazás neve, pici lényeket, növényeket válthatunk ki a pontokkal, nagyon szórakoztató a dolog. (: 

+

  • jópofa ötlet
  • a listázás végén kis pozitív idézetes kártyákat is kapunk /opcionális/
  • szépíthetjük a kertünket a kapott pontokért cserébe választható állatokkal, növényekkel /opcionális/
  • random értesítéseket küld, amelyben korábbi történést juttat eszünkbe /állítható a gyakorisága, illetve teljesen ki is lehet kapcsolni/
  • az alkalmazás tartalmaz egy naptárat, amelyben visszanézhetőek a korábbi napok hálaforrásai

-

  • háromnál kevesebb tétel nem lehet a listán, nem engedi az applikáció
  • nem elég igényes - számomra legalábbis! a készítő stílusa tökéletesen megmutatkozik a kerten, én mégsem vagyok teljesen elégedett a kinézettel, de ez csak magánvélemény

Mi értelme ennek, úgy mégis?

Segít meglátni a pozitívumot minden egyes napban, sokkal intenzívebben élem meg a dolgokat, szinte gyűjtöm az élményeket. Könnyebben elfogadom, hogy vannak jobb és rosszabb napok is, nem süllyedek bele a negativitásba, ami ma nehéz, holnap majd könnyebb lesz. Nem tagadom, voltak olyan napok, ahol a 3 tételből az egyik az volt, hogy túléltem ezt a hetet is, de nem baj, leszek még ismét olyan vidám, hogy látják a holdon. :) Hihetetlen jó érzés egyébként, hogy folyamatosan dolgozom azon, hogy ezek az apró örömök megmaradjanak, hogy tudatosan törekszem a boldogságra, a jó dolgok észrevételére. Többen megjegyezték, hogy mintha még vidámabb lennék, mint egyébként, mi lehet a háttérben... (néhányan már esküvőt vizualizáltak, ebben biztos vagyok) Szentül hiszem, hogy a pozitív(abb) hozzáállás az oka az egésznek, más megoldást nem tudok elképzelni. Épp ezért arra gondoltam, hogy szívesen látnám, Nektek mi okoz örömet egy napban, szóval egy kihívásra invitálnálak benneteket! Ha van kedvetek, akkor arra kérlek Titeket, használjátok az #egyhónaphála hashtaget az Instagramon, hadd csemegézzek az általatok feltöltött képekből 30 napon keresztül! Kihívásra fel!

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg, esetleg kövesd az oldalt a Facebookon, vagy az Instagramon.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása